"Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz,
Évmilliókra lesz tulajdonod. "

-Madách Imre: Az ember tragédiája

 

<<  Január 2019  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
   1  2  3  4  5  6
  7  8  910111213
141516171820
2123242627
30   

 

Ökoiskola

 

http://tehetseg.hu

diákönkormányzatunk honlapja

KENUTÁBOR A MOSONI-DUNÁN

A prohászkások - diákok és tanárok - immár második alkalommal vettek részt a Mosoni-Dunán szervezett vízitúrán, amelyről Nagy Blanka és Fésűs Panni beszámolóját olvashatjuk az alábbiakban:

" A Prohászka és a Balu Sportegyesület évről-évre szervez túrát a festői szépségű Mosoni-Dunán, amelyen most is szép számmal vettek részt iskolánk tanulói, szám szerint 18-an. Rajkáról indulva egészen Győrig eveztünk hat napon át. Az evezés mellett rengeteget strandoltunk, billiárdoztunk, kártyáztunk és egyéb programokon vettünk részt. A túra eseménydúsan telt: mindjárt az első napon borulással kezdtünk, kedden kellett a leghosszabb távot leeveznünk (34km), másnap megünnepeltük Kutasy tanár úr szülinapját, voltunk a Lipóti Termálfürdőben is, az utolsó napon pedig a Don Pepében ettük degeszre magunkat. Idén a végzett hetedik évfolyam diákjai vehettek részt, reméljük hogy jövőre még több prohászkásnak lesz lehetősége részt venni ezen a felejthetetlen túrán!"

Földváry Miklós, Balogh Dániel, Kutasy Pál

Regisztrált tehetségpont

 

 

a mai ebéd:

- Fahéjas almaleves
- Milánói makaróni
kis bécsivel,
reszelt sajttal

(*glutén,tejtermék)